MLM-ről

 MLM-ről röviden !

Az MLM-rendszert az 1930-as években a gazdasági válság idején két amerikai kis

MLM

MLM

üzletember, William Casselberry és Lee Mytinger ötlete nyomán indult el. Gondolat menetük során arra a következtatésre jutottak, hogy egy  értékesítés, eladás, szolgáltatás reklámozását ingyen is eltudják végeztetni, mivel az elégedett ügyfél jó hírét kelti majd az árúnak. 1941-bebn kidolgozták azt a bizonyos C&M-marketingtervet is, amelynek alapja az volt, hogy  az ügynökök 3 százalékos extrajutalékot kaptak a beszervezett tagok után. Tehát a beszervezés szó mai is elkíséri az MLM rendszereket, pláne az MLM ellenzők körében. Ennyit a történelemről, amely elmondhatjuk elég kicsiben indult, mint minden más rendszer. A szlogen már akkor megfogalmazódott: vagyonokat keresni kötetlenül, főképp otthonról. Ez a főbb csábereje ma is a hálózati munkának. Hazánkban az MLM-hálózatok robbanásszerű elindulása a kilencvenes évekre tehető. Ekkor jelentek meg a piacon a búsás hasznot ígérő hálózatok. A cégek eleinte tisztítószereket, majd későbbiek folyamán gyógyhatású, kereskedelmi rendszerekben nem kapható termékekkel és egyéb szolgáltatásokat értékesítettek.

MLM jövedelem

Mivel a legtöbb hálózat motivációs rendszere az ügynök által beszervezett dolgozó bevételeiből is jutalékot kínál, a piramis tetején lévőknek egy idő után már munka nélkül is jövedelme keletkezik. Igazából a beszervezettek pénze vándorol zsebből zsebbe, a termékértékesítés csak másodlagos tevékenység/ jobbik esetben/. A gazdasági Versenyhivatal tájékoztatása szerint évente 1-2 MLM-mel kapcsolatos ügyet zárnak le.
A fő visszatérő probléma, hogy megtévesztő módon, gyógyhatásúnak nevezett termékeket reklámoznak. Pár éve büntették meg az FPL Kft.-t is emiatt. Természetesen nem mondhatjuk egyértelműen, hogy az MLM módszer rossz, hiszen maga a módszer nagyon jó marketing tevékenység, amivel több embernek ebből a jövedelme származhat. De sokan tévútra viszik az embereket, hallottunk már olyat is, hogy több százezer forintot buktak kezdő MLM-be lépők /Lásd: Emergen-botrány 2000-2005/. Manapság már elmondhatjuk, hogy korszerű technikával, és sikerekkel büszkélkedhetnek az MLM rendszert használó Cégek, webáruházak, stb. Mindenféleképpen érdemes  elemezni kell egy MLM rendszerhez való csatlakozáskor, hogy képesek vagyunk e csinálni ezt a féle munkát, ha nem jön be, bukhatunk-e rajta és így tovább. A hálózati munkába nagyon könnyen bele kerülhetünk, de nagyon nehéz szabadulni tőle, szinte beszippantja az embert, és személyiségünk változását is előidézheti, rosszabbik esetben.

 

Irta :Tavmunka Tm

www.tavmunkanet.hu


Powered by http://wordpress.org/ and http://www.hqpremiumthemes.com/